IT Szolgáltatásbevezetési módszertan - Königsberg Consulting
 
A személyre szabott ügyfélfelület eléréséhez kattintson ide

IT Szolgáltatásbevezetési módszertan

Az informatikai fejlesztések nélkülözhetetlen eleme az igazgatási környezet fejlesztésekhez való optimális illesztése. Ennek során kiemelt jelentősége van annak, hogy az állam által biztosított keretszolgáltatások megfelelő célokra, megfelelő módon kerüljenek illesztésre a szervezet működési környezetébe. Emellett az is nélkülözhetetlen, hogy a fejlesztés eredménytermékei zökkenőmentesen implementálásra kerüljenek a szervezet működésébe.

A fejlesztések sikeressége nagy mértékben függ attól, hogy a kialakított szolgáltatás hogyan kerül bevezetésre. Gyakori probléma, hogy a tervezés és a megvalósítás kizárólag magára az eredménytermékre fókuszál. Egy-egy szolgáltatás nem önmagától fog működni. Attól, hogy az üzleti tervezés során rögzített specifikációk gyakorlatban történő leképezése megvalósult, még nem fogják használni az ügyfelek, még nem épül be a szervezet mindennapi működésébe és nem feltétlenül biztos az, hogy hibamentesen fog működni.

Szolgáltatásbevezetés célja, hogy:

  • felkészítse a belső szervezeti működést a megváltozott folyamatokra és ezáltal a módosuló működési rendre;
  • felkészítse az ügyfeleket a kialakítandó szolgáltatások megismerésére és igénybevételére;
  • finomhangolja a kialakított szolgáltatásokat, kiküszöbölje a működésből eredően felmerülő anomáliákat;
  • kezelje a használatból eredő visszajelzéseket.

A SZOLGÁLTATÁSBEVEZETÉS TERMÉK KERETÉBEN MEGTERVEZZÜK:

  • komplex – fejlesztéssel érintett szervezeten belüli és ügyfelek felé történő – edukációs tevékenységet,
  • fejlesztéssel érintett szervezet működési rendjének változásmenedzsmentjét,
  • a fejlesztett szolgáltatás élesbe állítását, majd működését támogató helpdesk kialakítását, felkészítését, működtetését,
  • fejlesztés kommunikációját és a fejlesztett szolgáltatás marketingjét,
  • szolgáltatás működésének monitorozását,
  • szolgáltatással kapcsolatos elégedettség mérését,
  • szervezeti képesség biztosítását a szolgáltatás működtetésére.

TERMÉKFELELŐS

FEKETE LETÍCIA

közgazdász

jogi és HRM szakközgazdász

szenior tanácsadó

15 év közigazgatási tapasztalat

8 év tanácsadói tapasztalat

feketel@konigsberg.hu

Közbeszerzési információk

Cégünk az alábbi, Digitális Kormányzati Ügynökség által megkötött keretmegállapodásokban vesz részt konzorciumi tagként:

DKM01ITSZE21 Európai uniós forrásból megvalósuló informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához és bevezetéséhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása

DKM01ITSZ21 Informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához és bevezetéséhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása

DKM01ITSZ23 Informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához és bevezetéséhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása

DKM01ITMB21 Informatikai rendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó minőségbiztosítási szolgáltatások nyújtása

DKM01ITMBE21 Európai uniós forrásból megvalósuló informatikai rendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó minőségbiztosítási szolgáltatások nyújtása

Társaságunk rendelkezik NATO SECRET és EU SECRET minősítési szintű adatok kezelésére jogosító egyszerűsített telephely biztonsági tanúsítvánnyal.

 

WordPress Image Lightbox