CSR - 1+1 felajánlás - Königsberg Consulting
 

A Königsberg Consulting Kft. és munkatársai fontosnak tartják, hogy olyan társadalmi célú ügyek mellé álljanak, melyek erősítik a szociális, környezeti és kulturális értékeket. Arra törekednek, hogy lehetőségeikhez mérten segítsenek ott, ahol arra szükség van, ezért 2019-ben egy olyan kezdeményezést indítottunk el, ahol lehetőség van a kollégáknak egy szabadon választott közhasznú szervezet anyagi támogatására oly módon, hogy az általuk felajánlott összeget cégünk ugyanannyival kiegészíti. A megmozdulás az 1+1 felajánlás nevet kapta.

A kiválasztott szervezetek között jellemzően olyan alapítványok szerepelnek, amelyek hozzájárulnak a bölcsődés, óvodás, iskolás korú gyermekek oktatásához, neveléséhez, képességeik fejlesztéséhez, segítik a súlyos betegségekkel küzdő gyermekek mihamarabbi felépülését, gondoskodnak a gyermekek és az őket nevelő szakemberek lelki felfrissüléséről. Támogatják az otthon nélkül maradt embereket vagy akár menhely és állatmentő szolgálatokat.

2024-ben támogatott közhasznú szervezetek

Tudást és Felemelkedést Alapítvány
https://azenugyem.hu/

 

Érintettek Szülői Egyesület a Daganatos Leukémiás és Gyógyult Gyermekekért
https://erintettek.hu/hu/home.html

 

Terézvárosi Tudástér Alapítvány
https://www.terezvarosi-kettannyelvu.hu

 

Kék Madár Alapítvány
https://kek-madar.hu/

 

Szent István Alapítvány
https://sztistvan-baj.edu.hu/

 

Petr Cerny Alapítvány
http://www.cerny.hu

 

Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesület
https://vizimentok.hu/hu/tamogatas/

 

Ifjabb Bocskay Gábor Alapítvány
https://www.facebook.com/iogalapitvany?locale=hu_HU

 

VONESZO Alapítvány
https://voneszo.hu

 

Parkváros Gyermekeiért Alapítvány
https://erd-telekisamuel.hu/erdi-teleki-teka/

Kurityánért Alapítvány
http://www.kurityanertalapitvany.hu

 

Sziámi Macska Fajtamentő Alapítvány
https://www.facebook.com/groups/512741375744374/?locale=hu_HU

 

Gyermekrák Alapítvány
https://gyermekrak.hu/

 

Tápiógyörgyei Ifjú Fúvosokért Egyesület
https://tapiogyorgye.hu/civil-szervezetek

 

Mazsola Kuckó Alapítvány
https://mazsolakuckoalapitvany.hu

 

Digitális Esélyegyenlőség Alapítvány
https://www.deaweb.hu/

 

Életépítők Alapítvány
https://eletepitok.hu/

 

Amigos a gyerekekért Alapítvány
https://amigos.hu/

 

Magyar Pszichológiai Társaság
https://mpt.hu/

2023-ban támogatott közhasznú szervezetek

Fertőszentmiklósi Sportegyesület
https://www.facebook.com/fsztmSE/?locale=hu_HU

 

Terézvárosi Tudástér Alapítvány
https://www.terezvarosi-kettannyelvu.hu/4_tudaster.php

 

Esőmanók Tolna Megyei Autistákért Egyesület
http://www.esomanok.hu/kapcsolat

 

SZENT ISTVÁN ALAPÍTVÁNY
https://sztistvan-baj.edu.hu/

 

InDaHouse Hungary Egyesület
https://indahousehungary.hu/tortenetunk

 

MEEF NonProfit Kft.
http://www.meef.hu

 

„Kurityánért” Alapítvány
http://www.kurityanertalapitvany.hu/kapcsolat/

 

VONESZO Alapítvány
http://www.voneszo.hu

 

KórházSuli Alapítvány
https://korhazsuli.hu/

Parkváros Gyermekeiért Alapítvány
http://www.erd-telekisamuel.hu/alapitvany/

 

UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány
https://unicef.hu/

 

Gyermekrák Alapítvány
https://gyermekrak.hu/

 

Alapítvány a Kelenvölgyi óvodásokért
https://adjukossze.hu/civil/szervezet/1360

 

Tornanádaskai Vadrózsa Alapítvány
https://adjukossze.hu/civil/szervezet/29658

 

Alapítvány a halásztelki gyermekekért
https://hunyadi.halasztelek.net/iskolankrol/alapitvany

 

Magyar Pszichológiai Társaság
https://mpt.hu/

 

Csivava Fajtamentő Egyesület
https://csivavamentes.hu/

 

Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány
https://bohocdokik.hu/

2022-ben támogatott közhasznú szervezetek

Kurityánért Alapítvány
http://www.kurityanertalapitvany.hu/

 

Együtt-értük Alapítvány
https://egyutt-ertuk.hu/

 

Magadért Alapítvány
http://www.magadert.hu/

 

Tornanádaskai Vadrózsa Alapítvány
nincs weboldala

 

Magyar Pszichológiai Társaság
https://mpt.hu/

 

Hunyadi Mátyás Ált.Iskola – Alapítvány a halásztelki gyermekekért
https://hunyadi.halasztelek.net/iskolankrol/alapitvany

 

VONESZO Alapítvány
https://www.voneszo.hu/

Fertőszentmiklósi Óvodásokért Alapítvány
https://www.fertoszentmiklosiovoda.hu/

 

Autistic Art Közhasznú Alapítvány az Autista Lakóotthonokért
https://autisticart.hu/

 

Autizmus Alapítvány
https://www.autizmus.hu/

 

KórházSuli
https://korhazsuli.hu/

 

Magyar Koraszülött és mentő Alapítvány
https://koraszulottmento.hu/

 

Siófoki Állatvédő Alapítvány
https://siofokiallatvedo.hu/

 

Móri-árok Természeti Öröksége Alapítvány
http://moriarok.hu/

2021-ben támogatott közhasznú szervezetek

Alapítvány az Általános Iskoláért
http://www.fertoszentmiklosiskola.hu/

 

Autistic Art Közhasznú Alapítvány az Autista Lakóotthonokért
https://autisticart.hu/

 

Bátor Tábor
https://batortabor.org/hu/

 

Bohócok a Betegekért Alapítvány
https://bohocdokik.hu/

 

Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány (Mama-lakás)
https://dgy.hu/tevekenysegunk/mama-lakas/

 

Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány
http://heimalap.hu/

InDa House Hungary Egyesület
https://indahousehungary.hu/

 

Juniorka Alapítvány
https://www.juniorkaovoda.hu/

 

KórházSuli
https://korhazsuli.hu/

 

Magyar Gyermekmentő Alapítvány
https://www.mgya.org/

 

Magyar Gyermekonkológiai Hálózat – Gyermekgyógyítók
https://www.gyermekdaganat.hu/

 

Siófoki Állatvédő Alapítvány
https://siofokiallatvedo.hu/

 

VONESZO Alapítvány
https://www.voneszo.hu/

2020-ban támogatott közhasznú szervezetek

Érintettek Szülői Egyesület a Daganatos, Leukémiás és Gyógyult Gyermekekért
http://www.erintettek.hu/index.php/hu/

 

Juniorka Alapítvány
https://www.juniorkaovoda.hu/

 

„Fertőszentmiklósi Óvodásokért” Alapítvány
https://www.fertoszentmiklosiovoda.hu/alapitvanyunk/

Bátor Tábor
https://batortabor.org/hu/

 

Forgács Alalpítvány a Gyermekáldásért
https://www.forgacsintezet.hu/index.php/alapitvany

 

VONESZO Alapítvány
https://www.voneszo.hu/

 

KórházSuli
https://korhazsuli.hu/

2019-ben támogatott közhasznú szervezetek

Démétér Alapítvány
https://demeterhaz.hu/

 

VONESZO Alapítvány
https://www.voneszo.hu/

 

Szent István Alapítvány
https://www.szentistvanisk.hu/content/alapítvány

Reménysugár a Beteg Gyermekekért Alapítvány
http://www.remenysugar.hu

 

Mosoly Alapítvány
https://mosolyalapitvany.hu

 

Van esély alapítvány
http://www.vanesely.hu/

 

Miskolci Állatsegítő Alapítvány
http://www.allatsegito.hu/

Közbeszerzési információk

Cégünk az alábbi, Digitális Kormányzati Ügynökség által megkötött keretmegállapodásokban vesz részt konzorciumi tagként:

DKM01ITSZE21 Európai uniós forrásból megvalósuló informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához és bevezetéséhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása

DKM01ITSZ21 Informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához és bevezetéséhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása

DKM01ITSZ23 Informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához és bevezetéséhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása

DKM01ITMB21 Informatikai rendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó minőségbiztosítási szolgáltatások nyújtása

DKM01ITMBE21 Európai uniós forrásból megvalósuló informatikai rendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó minőségbiztosítási szolgáltatások nyújtása

Társaságunk rendelkezik NATO SECRET és EU SECRET minősítési szintű adatok kezelésére jogosító egyszerűsített telephely biztonsági tanúsítvánnyal.

 

WordPress Image Lightbox